2017. augusztus 30., szerda

Batman & Harley Quinn

Az első rajzfilm óta 25 év telt el. Viszont ahhoz, hogy ezeket a karaktereket lássuk, pontosan 18 év szaladt el (Batman new adventures 1997 – 1999).
Igazán boldogak lehetünk, hogy a Warner gondolt erre és egyből egy egész estés rajzfilmmel örvendeztetett meg minket.




Az ötlet oltári, a kivitelezéssel kapcsolatban viszont felemás érzéseim vannak.
Az alkotók nem szerénykedtek a karakterek felsorakoztatásával, hiszen egyből 4 karakter is ott van a történet középpontjában (Batman, Nightwing, Harley és Méregcsók).
Mikor elindul a rajzfilm, egyből a régi érzések fognak el.
Csodálatosak a TAS-ból megismert épületek, az ég színe, maga az az éra….
Sajnos ez az érzés nem sokáig tartott, mert a gyors betekintés után kapunk egy introt. Ezt mát talán a jelenkor 5-8 éves közönségének szánták (értem, hogy modernnek és viccesnek kell lenni, de talán ezt nem egy olyan rajzfilm „remake”-jénél kéne, aminek a célközönsége a 20-30as éveikben járnak).
A sztori elejével, közepével nem lenne probléma.
Igaz akadnak nagy szarvas hibák.
Mint pl.:
Ami számomra érthetetlen (és a Disney rendszeresen eljátsza), hogy miért kell egy több percig tartó énekes jelenetet beszúrni a sztoriba. Sose értettem, és lehet velem van a baj, de értékelni se tudtam.
(Azt azért megjegyezném, hogy az ötlet egyébként poén, hogy bemennek egy szórakozóhelyre, ahol a sorozatból megismert gengszterek szórakoznak.)
Ismét érthetetlen volt számomra, hogy miért kell egy erotikus szálat is belevinni a történetbe (Nightwing – Harley). Itt megint ellentmond a magának a rendező, hisz úgy kezdtük mintha, 5 éveseknek szólna a rajzfilm, majd egy 20 perc után belebotlunk egy ilyenbe.




Viszont! A Batmobile, Batwing feltűnése nagyon jó. Ettől rettegtem, hogy áttervezik, de ez egy nagy piros pont a Warnernek.
Természetesen vannak még pozitívumok bőven. A rajzfilmben jó poénokat sütnek el, amik nem a tipikus „marvel” megoldásokat tartalmazzák. Nyersebbek, viszont nagyon passzolnak a sztorihoz.
Batman karaktere maradt a régi, ami eredeti nyelven nézve még inkább vissza adja a klasszikus hatást.
Azt azért hozzátenném, hogy nem feltétlenül értem, hogy miért pont méregcsókokkal kellett egy egész estés rajzfilmet készíteni. Hiszen annyi jó ellensége van Batmannek (pl. Kétarc, Agyagpofa, Pingvin stb.)
Mint korábban írtam, a sztori eleje-közepe rendben van. A vége, viszont úgy le van csapva, mintha a forgatókönyv író már unta volna a sztorit és kibontakozó történetet egy 3 perccel leakarná zárni… (ezt is tette)
Ettől függetlenül, összességében teljesen vállalható a rajzfilm. 
DE! Aki nosztalgiázni akar, az zárja ki a TAS sorozatot és tiszta fejjel nézze meg a 2017-es rajzfilmet.

Egyelőre örüljünk ennek és reménykedjünk, hogy lesz folytatás, mert ezek nagyon hiányoznak a mai „trendi” rajzfilmek közül….



írta: ComicFan

2 megjegyzés:

  1. Nekem is tetszett. Csak néhány dolog nem tetszett. 1.Az énekeket nem tudják lefordítani magyarra? Ez mindennél zavar,hogy nem képesek rá a lefordításra. 2.Az angol feliratokat miért nem tudják elmondani magyarul? 3.Sajnáltam,hogy nem lehetett látni a bunyózást.

    Az nagyon jó volt hallani a 92-es Batman és a 2004-es Batman magyar hangokat. Kár,hogy nem az összes szereplőnek valamelyik Batman mesesorozatból van magyar hang. PL:Batmanné = 2004-es Batman magyar hang (RTL Spike szinron változat),Harley Quinn = 92-es Batman (Batgirl,RTL Spike szinkron változat).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából néhány dolgot félreírtam vagy nem írtam oda. Akiknek a nevük ott van a Wikipédia oldalon ebből mint magyar hangok és nincs kérdőjel azok Batman 92-es,Batman Of The Future (2.évadtól),Batman 2004-es magyar hangok vannak hanem is ugyanazok szereplőként. De így klassz volt.

      Törlés